2016. augusztus 22., hétfő

Hamarosan - Országos Foltvarró Fesztivál Budaörsön



A Magyar Foltvarró Céh 2016. augusztus 26-28. között tartja meg az első Országos Foltvarró Fesztiválját. Az OFF a Határtalanul és az "országos" jogutódja, a magyarországi foltvarrás legnagyobb éves rendezvénye, tehát elsősorban nevében újul meg , de maga a helyszín is új lesz.
Pontosabban nem is egy helyszínen lesz minden kiállítás, hanem több helyszínen.
Készítettem egy kis összefoglalót az általam ismert információk alapján.  A képek válogatása közben  Kacsuk Évi azt mondta, hogy nem tud többet rendelkezésemre bocsájtani, mert szinte majdnem minden kiállított quilt új lesz. Remélem minél többen el fogtok jönni! Én nagyon kíváncsi vagyok! :)
Az alábbi információkat -néhány személyes megjegyzéstől eltekintve- a rendezvény Faccebook oldaláról vettem át, igyekeztem egy áttekinthető formában megjeleníteni a fontos információkat. Itt találod meg az eredeti bejegyzéseket: Facebook - Országos Foltvarró Fesztivál

Helyszín:

Az OFF három helyszíne egyetlen hosszú út mentén található.
Budaörsi Városháza: Szabadság út 134.
PostArt Galéria: Szabadság út 1. (bejárat a Clementis utca felől)
Jókai Mór Művelődési Központ, Szabadság út 32.


Megközelítés: a Kelenföldi pályaudvartól a 88-as vagy a 40-es, a Móricz Zs. körtértől a 240-es, a Széll Kálmán térről a 140-es autóbusszal. Leszállás: a PostArthoz a Templom téren, a JMMK-hoz a Károly király utcánál, az Önkormányzathoz pedig a Városháza megállónál.
Parkolás: mindhárom helyszín környékén ingyenes parkolás lehetséges.

A vonattal érkezőknek: Bár Budaörsnek van vasútállomása, de csak személyvonatok állnak meg, így ezt a szervezők nem javasolják..
Akinek a vonata a Déli pályaudvarra érkezik, az szálljon le Kelenföldön, és vegye igénybe a 88-as vagy a 40-es buszt.
A Keletiből (ha nem áll meg a vonat Kelenföldön) a 4-es metróval lehet átjutni  Kelenföldre (kb 15 perc), és onnan a 88-as vagy a 40-es busszal.
A Nyugatiba érkezők vannak a legrosszabb helyzetben. Lehet a 3-as metróval a Kálvin térig, onnan a 4-essel Kelenföldig menni, majd a 88-as vagy a 40-es busszal. Egy másik megoldás a 4-6-os villamossal a Széll Kálmán térig, onnan pedig a 140-es autóbusszal.
(Fontos: Előtte nézzétek meg az interneten, hogy az adott napra is érvényes-e a buszmenetrend! Pl. a Széll Kálmán térről vasárnap nem indul busz Budaörsre, viszont ha elmész a 139-el a végállomásig és ott átszállsz a 40-es buszra akkor odavisz. (Lőrincz Mariann)
Gépkocsival az M1/M7-es autópályáról Budaörsnél kell lehajtani, majd egyenesen a Bretzfeld utcán haladva, éppen a Városházához érkeztek."

Fontos tudnivalók még a busz menetrendről:
A BKV-buszokra helyi kiegészítő jegy kell (a bérleten ill. normál jegyen felül), amit a sofőrtől lehet megvásárolni. Ára: 250 Ft
Szombaton (csak szombaton!) a Szabadság útján közlekedő BKV-buszok terelőúton járnak! A Templom térnél még le lehet (kell) szállni a PostArthoz és a Jókai Művelődési Központhoz, utána csak a Városházánál megy vissza újra a Szabadság útjára.

Belépőjegy:

A belépéjegy ára nem céhtagoknak 1000 Ft. Céhtagoknak ingyenes.
A szervezők csak a Városházán adnak, illetve árusítanak karszalagot!
Kérik a céhtagokat, hogy a gyorsabb belépés érdekében hozzák el a tagsági kártyájukat!

Kiállítások

1. kiállítás- Pályamunkák  Kémiai elemek

A budaörsi Városházán három kiállítást nézhettek meg pénteken 14 órától. Az első kiállítás a pályamunkából áll  az aulában láthatóak  a Kémiai elemek pályázatra beérkezett munkák.

A pályázati kiírásban ez szerepelt:
"Jelenleg 118 kémiai elemet ismerünk, amelyek közül 94 fordul elő a természetben, a fennmaradó 24-et mesterségesen állítják elő. Az elemek felfedezésének és felhasználásának története szinte egyidős az emberiséggel: legelőször olyan elemeket fedeztek fel, mint a szén, a kén, a réz és az arany. A későbbi civilizációk az ércekből rezet, ónt, ólmot és vasat vontak ki. 1900-ra már majdnem minden természetben előforduló elemet leírtak. Bár a téma nem hangzik túlságosan költőinek, úgy gondoljuk, a műalkotások inspirációja lehet az elemek természeti előfordulása, színe, feldolgozása, tipikus felhasználása, atomszerkezete, a periódusos rendszerben elfoglalt helye..."

A kiírásról részletesebben itt olvashatsz: OFF Pályázati Felhívás 2016

Láthatjuk, hogy a kiírásban megint egy  olyan tág témát találhatunk, amiben mindenki megtalálhatja a saját személyiségéhez, stílusához illőt. Személy szerint, amikor eljátszottam a  gondolattal, hogy készítsek pályamunkát, olyan fantáziátlannak éreztem magam, hogy a periódusos rendszertől nem tudtam elvonatkoztatni. :) Végeztem is a témában egy kis kutatómunkát. (lentebb)

Sajnos a kiállítás képei egyelőre szigorúan titkosak, de kerestem a témában elkészült quilteket. Vajon itt is lesz ilyen összeállítás? :)

Forrás: https://www.sfu.ca/chemistry/about/quilt.html
A fenti képen látható periódikus rendszer minden darabja,  az eredeti oldalon elemenként megtekinthető (akttints a kiválasztott elemre)!

Forrás: https://periodictableinfabric.com/
Egyébként ihlet keresése közben én ezt a képet választottam. Sajnos időhiány miatt végül nem kezdtem bele.  De igazán mókás lett volna megvarrni valami hasonlót! :) - főleg egyedül elkészíteni.. Szerintem ez kifejezetten csoportmunka lehet! :)

És végül egy egyszerűbb darab. itt a színek válogatása és harmóniája a kihívás. Azért mutatós lett a végeredmény ugye?
Forrás: http://i.imgur.com/K450krY.jpg

2. kiállítás- az izraeli Encounters csoport kollekciója

A Városháza  Tanácstermében az izraeli Encounters csoport kollekcióját láthatjátok. "A 15 művész 2009 óta dolgozik együtt, és munkáikat Európa számos nemzetközi quilt fesztiválján mutatták meg. Kimondottan az OFF-ra készül(t) új anyaguk Teremtés címmel. A képen Bella Kaplan Az ötödik nap című munkája." Polyák Ildikó.


A 3. kiállítás-Az Európai Quilt Egyesület - 2014-es évszakok sorozata


 A harmadik kiállítás a Városházán az Európai Quilt Egyesület tagországaiban 2014-ben készített Évszakok sorozat. A kiállításon nyolc ország képviselteti magát, köztük természetesen Magyarország.


És még... 


A rendezvény Facebook oldalán olvasható, hogy a külön kiállítás lesz a PostArt közösségi térben. "A PostArt "közösségi tér", azaz se nem kiállítóterem, se nem koncertterem, se nem hagyományos kultúrház. Az egykori Zichy-uradalom épülete hosszú évtizedekig a budaörsi Leányiskolának adott otthont, majd 1980-tól postaként működött. Három éve van az önkormányzat tulajdonában, és mindenféle közösségi rendezvények posztindusztriális hangulatú helyszíneként funkcionál."
A nagyterem egyik felében az ÉN kollekciót tekinthetitek meg. Tavaly ősszel a CÉH vezetősége felkérte a céhmestereket valamint minden céhcsoportot, hogy készítsen egy 40x60 cm méretű quiltet, amelyik technikájában, mondanivalójában, anyagában a leginkább jellemző rá. Mintegy 40 visszaigazolást kaptak, és reményeik szerint ez a kollekció itthon és külföldön is a magyar foltvarrás legjavát fogja reprezentálni.
És hogy valami kis extra ösztönzést is adnak az alkotónak, a kiállításra ellátogatók ebből választhatják ki a "közönség kedvencét". A helyszínen található lapon vasárnap 13 óráig lehet szavazni a legjobbra, és ott helyben 14 órakor adják át a díjat.

Ízelítőül az alábbi képen  Berente Judit céhmester már elkészült munkáját láthatod.

PostArt nagytermének másik felében...

"Bemutatkozik a budapesti régió". A vezetőség felkérte a csoportokat, hogy válogassanak  az elmúlt évek legjobb, legszebb, legsikeresebb munkáiból.  Várhatóan a régiek mellett új, még nem látott alkotásokat is megcsodálhatunk.
A Foltlelkes csoport két évvel ezelőtti díjnyertes quiltjét láthatjátok az alábbi képen. Címe: DNS-be kódolva

Látható lesz a Foltomiglan csoport Tula Pink című közös munkája is:

Reflektorfényben: Szomor Ágnes céhmester

Végül, de nem utolsó sorban, a PostArt hátsó termében "Reflektorfényben Szomor Ágnes céhmester". Szomor Ágnes az elmúlt 20 év munkáiból állított össze egy válogatást, hogy megmutassa foltvarró pályafutását. Az alábbi képen Velencei karnevál című munkája látható:





Vásártér:

A Jókai Művelődési Központ színházterme ezen a hétvégén vásártérré alakul át. A következő árusok igazolták vissza jelenlétüket: Varrógépcentrum, Hobbyművész, Fairy Quilt, Foltmester, B&Zs Stúdió, Ili Textilház, Luxus Méteráruturkáló, Csoki-folt, Cser Kiadó, Míves Portékák, ESKÁ és Fabtextil.
A vásár pénteken du. 2-től 7-ig, szombaton 10-től 6-ig, vasárnap pedig 10-től 3-ig tart nyitva.


Tombola!! :)

Nincs foltvarrós rendezvény tombola nélkül! Ezért a Városházán valamint mozgóárusoktól vasárnap 13 óráig vásárolható tombolajegy. A 14.30-kor a PostArtban tartott sorsoláson, a budapesti régió csoportjai által varrt több mint 40 párna valamint egy nagy takaró lesz kisorsolva. 
A varrás szervezése Földvári Ginának és Sulyok Leventének  az aktív közreműködésével jött létre. Az alábbi képen látható takarót Levente fogj megtűzni.
Itt látható a fődíj - még tűzés előtt.
Sulyok Levente munkája

Családbarát! -Gyereksarok óvónénikkel!

Ugyancsak a jó időben bízva a Jókai Művelődési Központ kertjébe terveznek a gyereksarkot. Ami már hagyomány, mert mindig gondolnak a szervezők a gyerekekre, kisgyermekesekre. :) Lásd lenti kép. "Szombaton és vasárnap 11 és 2 között az anyukák bent vásárolhatnak, míg kint az óvónénik bevezetik a gyerkőcöket a varrás tudományába." https://www.facebook.com/events/1737401076500696/
A kép készült 2015-ben a Pécsi Országos Kiállításon.


Céhtagoknak tanfolyamok:



Tanfolyamok augusztus 27-én és 28-án:
1. Gombócz Ági: Variációk kaleidoszkópra sablonnal
Vasárnap, 9.00-15.30...
2. Kosztelnik Edit: Tűzésvariációk: továbbgondolt hímzés
Szombat, 9.00-13.00
3. Lázár Éva: Égetni való: applikálás,tűzés, majd neki a hőlégfúvóval! Szombat, 9.00-15.30
4. Shoshi Rimel: Tükröződés és árnyékkép: alkoss ollóval!
Szombat, 9.00-15.30
5. Shoshi Rimel: Könnyű ívek: Íves alakzatok egyszerűen varrva
Vasárnap, 9.00-15.30
6. vargáné Orbán Erika: Tűzés-festés - kifestőkönyv saját mintával tűzve. - Vasárnap, 9.00-13.00

Jelentkezni céhtagoknak a icsepeli@gmail.com mélcímen lehet.

Nem csak céhtagoknak!

Nyitott műhely:

Ahogy a Fesztivál hivatalos FB oldalán olvasható: "Reményeink szerint jó idő lesz ezen a hétvégén, így a PostArt udvarára tervezzük a Nyitott Műhelyt. Szombaton 10 és 14 óra között Bihari Zsóka, Balogh Zsuzsa, Pados Piroska és Fáskerti Kati, vasárnap ugyanebben az időszakban Domonkos Ági, Kovalik Mari, Jóföldiné Fejes Edit és Balogh Zsuzsa várja az érdeklődőket." https://www.facebook.com/events/1737401076500696/

Most Mutasd Meg!

"Mindenkit - nem csak céhtagokat - szeretettel hívunk a Városháza Tanácstermébe vasárnap délelőtt 11-kor (is), hogy a pódiumon mutassa be legújabb, legszebb, legsikeresebb foltvarrott alkotását, azaz 11-kor kezdődik a Most Mutasd Meg!
Tekintettel a terem méretére, inkább nagyobbacska darabokat (takarók, faliképek, terítők) hozzatok! Lehetőség szerint jelezzétek előre részvételi szándékokat a hunpatch2013 kukac gmail pont com címen"
A képen a 2015-ös pécsi Kiállítás Nyitott Műhelye

Még egy kiegészítés! A Budaörsi lakosoknak is ingyenes a belépés!



A rendezvényről a Facebook-on az OFF eseményén tudtok további részleteket elolvasni.

Végül pedig szeretném figyelmetekbe ajánlani A budaörsi televízió egyik adását, ahol Polyák Ildikótól és             hallhattok egy A 14 perces beszélgetést, ami a 5:50-nél kezdődik:

A HÍR TV 2018. 08.23-ai reggeli műsorában Polyák Ildikóval és Kacsuk Évivel volt beszélgetés a Fesztiválról:


5 megjegyzés:

  1. Csak annyi megjegyzést fűznék még hozzá, hogy a budaörsi lakosok is ingyen kaphatják a látogatásra szolgáló karszalagot.
    A Széll Kálmán térről még a 61-es villamossal a Móricz Zs. (Villányi út)végállomásáig eljutva a 240-es busszal lehet utazni. A leggyorsabb a Kelenföldről induló 40 es busz. Szombaton budaörsi helyi ünnep is lesz, igy a Városházáról érdemes gyalog menni a Műv.Házig és a PostArt-ig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Mariann a kiegészítést! :)

      Törlés
  2. Most, hogy végigolvastam a Te általad irtakat (sajnos a fészbukon "csepegtetve jelentek meg az információk" igy neheéz volt egybe látni a dolgokat. Én próbáltam összeállitani egységes formába, de kimaradta belőle, hogy pl. a gyerekprogram a Műv.Ház kertjében (pontosabban teraszán)van. Vasárnap reggel 9-től ügyeltem ott, de nem láttam az óvonéniket (akik elöző nap ott voltak reggel a vásártér előtt) igy nem tudtam, hogy a teraszon vannak. Egy házaspárt kislánnyal elküldtem a Post-Artba. Szerencsére valaki meghallotta miről van szó és utánuk ment. Mivel az információk naponta más és más a fészbukon jelent meg (nekem a telefonomon nem) igy nem voltam képben. Pedig nem ártott volna. A Te információdból tudtam meg a megállók neveit is, amit pedig nem ártott volna elöbb is tudni. Mivel én szombaton és vasárnap ügyeltem, igy sok panaszt hallgattam végig. Sajnos sokszor előfordul hogy a jobb kéz nem tudja mit csinál a bal! Nagyon rendes vagy, hogy ilyen remek kis összefoglalót irtál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szervezők nem akartak rosszat. Joggal hihették azt, hogy ha a facebook-on létrehoznak egy eseményt, ahová minden információt feltesznek, akkor arról értesülni fognak a "meghívottak". Amikor már a harmadik ember (akit én hívtam meg) kérdezte tőlem, hogy "Szuper, de pontosan mi lesz a helyszín?" akkor vettem észre, hogy az "esemény" oldalon mindig csak az utolsó 1-2 poszt látható és úgy kell megkeresni a fontos információkat. Ezért szedtem össze egy bejegyzésbe őket, bár én is későn küldtem ki. Ildikó is észrevette ezt és még 26-a előtt kiküldött egy összefoglalót (a céhtagoknak) amit a CÉH blogjába tett fel. Illetve feltette a CÉH facebook oldalára is. Sajnos, azt kevesen tudják, hogy a facebook nem működik ingyen. Attól, hogy van egy oldal, ahol van 2000 rajongó (lájkoló) az nem jelenti azt, hogy mind a 2000 fő látja is az új bejegyzéseket. Az un. organikus elérés (nem fizetett hirdetés) láthatósága 10% alatt van. Ha ennél többet szeretnénk elérni akkor azért fizetni kell, vagy nagyon sok megosztást produkálni. Az utóbbi jellemzően a fényképes posztokkal érhető el. Én ezért is igyekeztem minél több fényképet tenni a bejegyzésbe. Azt tudom, hogy ezt a bejegyzést több mint 1000 fő látta. (ez mérhető) Kaptam is olyan visszajelzést, hogy tőlem hallottak róla először és megnézték a kiállítást. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint azt, hogy MINDEN lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy az információ minél több csatornán terjedjen és ismerni kell ezeknek előnyeit-hátrányait.

      Törlés
  3. Erről irtam én is. Nem ez az első OFF vagy Határtalanul igaz korábban nem volt fszbuk, de mindenkihez eljutottak a hirek. Nem szabad mindent a fészbukra bizni, ha pedig akarjuk, hogy onnan értesüljenek, akkor csoportokban bejegyzésekben mindig feltenni a hireket. Én pl. a csoportomnak és másoknak szintén összeállitottam egy információt. Sajnos volt olyan info is, amit pl. szombaton tettek fel. Meg kell jegyezni, hogy nem mindenki tudja nézni a telefonon a fészbukot, sőt nincs internetje sem csak otthon, amit nem tud elérni. Ez pénz kérdése is. (több vidékivel beszéltem erről) pl. a buszok menetrendjéről. De nagyon rendes vagy, hogy készitettél ilyen összefoglalót.

    VálaszTörlés