A Quilticon csoport 2015-ben alakult. Olyan tagokból állt össze, akik elkötelezett hívei a foltvarrás art quilt irányzatának és a munkájukat leggyakrabban ennek szellemében készítik.
A csoport tagjai évente több alkalommal találkoznak, amikor megbeszélik milyen téma köré "varrják" a legújabb quiltet. Segítik, inspirálják egymást, ha szükséges, de minden darab az alkotó egyedi személyiségét tükrözi. Éppen ezért, bármelyik téma darabjait nézzük meg, mind nagyon egyedi megközelítéssel mutatja be az alkotó sajátos látásmódját.
A csoport tagjai a képen látható monogramok sorrendjében:
Szikra Judit, Roboz Beáta, Szilagyi Zsuzsa
Iván Marta, Mándrik Nóra, Kiszner Sarolta,
Lázar Eva, Bobák Ági, Kacsuk Eva, Sólyom Melinda
Dornyi-Kovács Barbara, Nagy Enikő, Zsák Katalin
Az Egymás mellett című kiállításuk (2016. októberében 19-én nyílt meg a Radnóti Miklós Művelődési Központban (Budapest, 1133, Kárpát u 23.)
4 téma munkáit mutatták meg a nagyközönségnek: Páratlan, Eső, Textúra, ÉN.
A 13 tag 13 féle megközelítését láthatjuk.
A kiállítás nagyon különleges. Azon túl, hogy a quiltek szemet gyönyörködtetőek, a munkák az alkotók magas szintű tudását tükrözik. Ez a foltvarrás művészi szintje. :) Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy személyesen tekintse meg ha teheti. Igyekeztem mindent lefényképezni (sajnos nem sikerült) és sok részletfotót is készítettem, de a fényképek nem adják vissza a textilmunkák valódi szépségét!
A kiállítást 2016. november 7-ig tudod megtekinteni!
4 téma munkáit mutatták meg a nagyközönségnek: Páratlan, Eső, Textúra, ÉN.
A 13 tag 13 féle megközelítését láthatjuk.
A kiállítás nagyon különleges. Azon túl, hogy a quiltek szemet gyönyörködtetőek, a munkák az alkotók magas szintű tudását tükrözik. Ez a foltvarrás művészi szintje. :) Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy személyesen tekintse meg ha teheti. Igyekeztem mindent lefényképezni (sajnos nem sikerült) és sok részletfotót is készítettem, de a fényképek nem adják vissza a textilmunkák valódi szépségét!
A kiállítást 2016. november 7-ig tudod megtekinteni!
Válogattam néhányat. Ma reggel úgy ébredtem, hogy ezek a kedvenceim. :) A többi fotót feltöltöttem egy webalbumba ott meg tudod nézni őket!
Az alábbi képek olyanok, mintha különböző évszakokat jelenítenének meg. Van köztük, tavasz, nyár, tél és ősz is.
Egy ideje gyűjtögetem a madaras fotókat, hogy quiltet készítsek belőle. Nemcsoda, ha ezen megakadt a szemem. :) Nagyon tetszik Barbi munkája!
Dornyi-Kovács Barbara: Társkereső |
Dornyi-Kovács Barbara: Társkereső (részlet) A textúrák változatossága jelenik meg Évi Tahiti című quiltjében (Ami szerintem inkább Tahiti naplementében. :) ) |
Kacsuk Éva:Tahiti |
Kacsuk Éva: Tahiti részlet Ez az ősz vége már. Nagyon tetszett az ötlet is és a kivitelezés is. :) |
Szikra Judit: Az utolsó levél |
Szikra Judit: Az utolsó levél (részlet) Lila eső! :) Közelről nem találtam ki, kit ábrázol a kép, de amikor a fotót visszanéztem leesett! :) |
Kacsuk Éva: Purple Rain |
Kacsuk Éva: Purple Rain (részlet) És egy igazi aranyeső Sólyom Melindától:: |
Sólyom Melinda: Májusi eső... Érdemes megnézni az apró részleteket is! |
Sólyom Melinda: Májusi eső... |
Dornyi-Kovács Barbara: Zúzmara Látod, hogy a quilt tiszta lyuk?? :) |
Dornyi-Kovács Barbara: Zúzmara (részlet) |
Iván Márta : Cirkusz |
Végül szeretnék mutatni néhány különlegességet.
Az alábbi kép a Hortobágyi kilenclyukú hídnak egy "Artos" változata (Ha valaki ránézésre nem találja ki pontosan mit ábrázol.:)
Ha kíváncsi vagy az én változatomra itt megtekinthed: Hortobágyi kilenclyukú híd (tűvel)festve
Nagy Enikő: Tükröződés |
Roboz Beáta: Az első sziget |
Roboz Beáta: Az első sziget Még egy kép Roboz Beátától. Egy víz alatti világ. A kép címe: Cousteau nyomán |
Roboz Beáta: Cousteau nyomán |
Roboz Beáta: Cousteau nyomán Az alábbi képen Lázár Éva Baráti köre látható. A quilt egyik különlegessége, hogy a fehér foltok újságpapírdarabok... :) |
Lázár Éva: Baráti kör |
Lázár Éva: Baráti kör (részlet) |
A csoport Facebook oldalát itt éred el: Quilticon facebook Nagyon sok érdekes információt találsz meg róluk. Többek közt tematikusan láthatod egy-egy témáról mit gondoltak a különböző csoporttagok.
Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.
Igazi művészi aklkotásokat hoztál nékünk kedves Szilvi! Köszönöm hogy láthattam! Incidens!
VálaszTörlésMár megint ez a telefon becsapott! Nem Incidens! Inci!
VálaszTörlésCsodalatos muvek.Mintha festeszet lenne.H megerkezem elmegyek megnezni.Koszonom szepen az elmenyt csak nem hiszem.hogy ilyen muvesz lehetnek.Csak Gratulalni tudok
VálaszTörlésGyönyörü munkák gratulálok.
VálaszTörlés