Hamarosan jön a Mikulás! Akinek még nincs ötlete hogy milyen csizmát tegyen ki az ablakba vagy milyet készítsen a gyerekeknek ajándékba azoknak ajánlom a következő bejegyzést. bejegyzésben képekkel illusztrálva szeretném megosztani veletek a képen látható mikulás-zokni elkészítésének folyamatát! A leírásban található egy link, ahonnan INGYENESEN le lehet tölteni a csizma szabásmintáját a hozzá tartozó kis mikulás sablonjával együtt.
Első lépésként szükségünk lesz egy zokni (vagy akár csizma) formára. A mintát INGYEN letöltheted innen: (kattints a képre)
A mintát rajzoljuk körbe karácsonyi mintás vászon anyagra. Az egyik anyagra a mintát színével, a másikra (a hátoldalára) pedig a fonákjával rajzoljuk át.
Szükségünk lesz még bélésre is, amihez molinót használhatunk a legegyszerűbben. A molinó vastagabb a vászonnál, ezért ad egy kis tartást majd a készülő csizmának. De természetesen, használhatunk vagy tetszés szerint fehér, esetleg szintén mintás pamutvásznat is.
A kivágott részeket tegyük kicsit félre, mert mielőtt összevarrjuk őket, a díszítést kell elkészítenünk.
A csizma díszeként szükségünk lesz egy helyes kis mintára, amit applikálással fogunk elkészíteni.
A minta kinyomtatása után ragasszuk fel az ablakra. Színoldalával kifelé, így könnyen átlátszódnak majd a vonalak. A mintára ragasszunk fel egy darab kétoldalú vetexet, vagy más néven ragasztófátylat. A papíros oldalára rajzoljuk át a mintánk darabjait egymás mellé.
A csizma díszeként szükségünk lesz egy helyes kis mintára, amit applikálással fogunk elkészíteni.
A minta kinyomtatása után ragasszuk fel az ablakra. Színoldalával kifelé, így könnyen átlátszódnak majd a vonalak. A mintára ragasszunk fel egy darab kétoldalú vetexet, vagy más néven ragasztófátylat. A papíros oldalára rajzoljuk át a mintánk darabjait egymás mellé.
Az alábbi képen látható az általam használt ragasztófátyol. méteráru boltban kapható, általában 90 cm széles.
A kivágott részeket vasaljuk fel a kiválasztott anyag-darabkákra. Polár használatánál legyünk óvatosak, mert nem szereti a közvetlenül a forró vasalót!
A szemeket, szemöldököt és az arc apróbb részeit rajzoljuk át az anyagra, még felvarrás előtt. Használjuk olyan jelölő ceruzát, ami könnyen kimosható, vagy magától felszívódik egy idő múlva. A rajzra a részletek kihímzése miatt lesz szükségünk.
Az apró darabokról húzzuk le a papírt, majd helyezzük el a zokni közepére és vasaljuk rá. (A polárt nem szabad közvetlenül vasalni!)
A vasalással rögzítettük az apró darabokat és elkezdhetjük a felvarrásukat. A varrógépet állítsuk cikk-cakk varrásra, vagy gomblyuk varrásra. Minél sűrűbb öltésszélességet használunk, annál szebb lesz a végeredmény!
Minden részletet szín-azonos cérnával varrjunk fel!
Minden részletet szín-azonos cérnával varrjunk fel!
Elkészült az előlapunk!
A következő lépés a 3 réteg: előlap, vlies, bélés(vagy hátlap) összevarrása. Készítsük el a zokni mindkét részét!
A piros hátsó részt tetszés szerint díszíthetjük szabad-kezes tűzésmintával. Enélkül is használható lesz a kész mikulás-zokni, de egy kis tűzéssel tartást adhatunk neki:
A két részt színével egymásra fordítva varrjuk össze.
Kifordítás után, már majdnem készen is vagyunk!
A zokni (csizma) szárát be kell fedni egy díszítő szegéllyel. Ehhez egy 6,5 cm széles piros csíkot használjunk. A csíkot mintával kifelé kettéhajtjuk és a képen látható módon rávarrjuk a zokni szélére. (Az elején ügyesen be kell hajtani.)
A szegő felvarrása után a belső oldalon kézi öltéssel rögzítjük azt. A kezdő nyíláson keresztül biztosítótű segítségével szalagot, vagy zsinórt húzunk a szegőbe. A zsinór segítségével később össze tudjuk zárni a zokni (csizma) szárát. Az ellentétes oldalra pedig egy kis akasztót varrunk a zokni belsejébe.
Így fest az elkészült a mikulás-zokni!
Jó alkotást kívánok Mindenkinek!
Szilvi
Köszi Szilvi !Nagyon aranyos ötlet !
VálaszTörlésVan egy hülye kérdésem. A ragasztófátyol mindkét fele ragad? és ha először felvasaljuk nem fog ráragadni a vasalónkra? vagy ha az anyagot vasaljuk akkor nem ragad rá a vasalódeszkára? Nem értem ezt a részét. :D Köszönöm a választ! :) (egy szőke lelkes amatőr. :D )
VálaszTörlésIgen, a ragasztófátyolnak mindkét oldala ragad. Egy nagyon vékony réteg, ami fátyolszerű.:) DE, amíg dolgozol vele, az egyik oldalon egy sütőpapír szerű réteg van. Erre rajzolunk. Utána ezt vasaljuk meg(nem a ragasztós felét!!), majd lehúzzuk a papírt! És ekkor vasaljuk össze a két réteg anyagot -ami a ragasztó(fátyol)tól összeragad. :) Néz meg a többi bejegyzés is ami a gépi applikálásról szól. Másikban biztos találsz jobb fotókat! :)
TörlésNagyon szépen köszönöm, a többi bejegyzésnél is ez volt mindig a kérdésem. :) Köszönöm a blogot, nagyon hasznos!:)
TörlésNem tudom le tölteni :-(
VálaszTörléssajnos nekem sem engedi a letöltést, régóta regisztrált olvasó vagyok, nem értem T Segítséget kérek ! nora.szander@gmail.com
VálaszTörlés