2015. március 17., kedd

Patchwork kezdőknek: szükséges eszközök 1.

Foltvarrás eszközök_3A quiltek (3 rétegből álló patchwork munkák) alapvetően anyagdarabokból, cérnából és bélésből állnak. Éppen ezért azt is mondhatjuk, hogy a kézzel varrott quiltekhez nincs is másra szükség, csak anyagmaradékra, tűre, cérnára és bélésre.  Természetesen, ezen túl az alapfelszereléshez is kicsit több minden kell, de ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban már mennyi eszköz, kiegészítő kapható a quiltek elkészítéséhez, akkor ez a bejegyzés is  olvashatatlanul hosszúra nyúlna. :)

Az alkalmazott patchwork technika alapvetően meghatározza a szükséges eszközöket. Például az angol papírechnika esetén az alapvető eszközökön túl szükségünk lesz még kartonpapírra (műszaki rajzlapra)  és esetleg körzőre vonalzóra. A papírra varráshoz nem árt, ha van kis körkésünk (1 cm vagy 2,8 cm-es) kis vonalzónk (15x15 cm) és forgatható vágólapunk, csak hogy néhány speciális eszközt megemlítsek. De ne vágjunk ennyire a közepébe! Nézzük szépen sorban mire lesz szükségünk!

Tervezés

Quilt megtervezése. Minden munka tervezéssel kezdődik. A legegyszerűbb, ha egy magazin hasábjain megtetszik egy minta, vagy előre készített sablont vásárolunk (ilyen pl. Quiltfox, vagy a Patchwork Design sablonjai). A magazinokban és az előre elkészített sablonokban ugyanis a patchwork munkákhoz szükséges mintákat és/vagy leírást pontosan megtaláljuk. Elég követni az utasításokat, kinyomtatni a sablonokat és  a tervezési szakaszt már át is léptük! (Kattints a képekre  a részletekért!)
traktor szabásminta1
11011118_340725262789174_1629104075958956144_n
Egészen más a helyzet, ha mi magunk tervezzük meg a mintát.  A legegyszerűbb, ha előveszünk egy négyzetrácsos füzetet és színes ceruzát és elkezdünk rajzolni. Egyszerűbb mintákat és színösszeállítást tudunk így tervezni. Természetesen ennek is megvan a modern változata. Különböző tervezőprogramok is segíthetik a munkánkat. Hazánkban is az egyik legismertebb ilyen program az Eletric Quilt, aminek a legutolsó verziója az EQ7. Az ilyen programokkal nemcsak "látványtervet" készíthetünk, hanem ki tudjuk nyomtatni a pontosan méretezett sablonjainkat, mintáinkat.
EQ7-back-1


A sablon tervezéshez már szükségünk lesz milliméterpapírra, körzőre és vonalzóra. A felrajzolt mintát, így a megfelelő varrásszélességgel együtt ki tudjuk vágni és így elkészíthetjük a kartonpapír sablonjainkat.

A kartonsablon használathatósága idővel megkopik, ezért, hanem szeretnénk ismételten újra és újra elkészíteni őket, akkor készen is megvásárolhatjuk. A Csokifolt boltban ilyen előre gyártott műanyag sablonokat tudunk vásárolni.

Szabás

A szabáshoz alapvetően egy szabóolló is elég. Az előre elkészített sablonunk segítségével felrajzoljuk a  mintánkat az anyag hátoldalára és kivágjuk azt. Fontos, hogy az olló éles legyen, különben rengeteg bosszúságot okozhat! Éppen ezért külön ollót kell a sablon-készítéshez használni (papírvágó olló) és külön ollót a szabáshoz.
IMG_0345_k_resize
Aki kicsit komolyan veszi a foltvarrást, valószínűleg az első nagyobb beruházásai közé fog tartozni a vágólap, körkés és vonalzó csomag beszerzése. Ezeket az eszközöket többféle méretben meg lehet vásárolni. Vannak kisebb vágólapok és körkések, a papírra varráshoz, kisebb darabok elkészítéséhet és vannak nagyobbak (15 cm x 60 cm-es vonalzó, 60 cm x 90 cm vágólap), ami nagyobb munkákhoz használható. Ezeknek az előnye, hogy gyakran még sablont sem kell használnunk, és az előrajzolást is megspórolhatjuk. Az anyagot a vágólapra kell helyezni. (lehet több rétegben is) a vonalzót a megfelelő módon rátenni és a körkéssel már vághatjuk is megfelelő méretre az anyagot!
Patchwork-kezdő-csomag
Patchwork-kezdő-csomag
 A folytatom a varráshoz szükséges eszközökkel és a tűzést segítő kellékek ismertetésével! 
Ha, nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése