2016. április 14., csütörtök

Hortobágyi kilenclyukú híd (tűvel)festve

A foltos bakancslistámon régóta szerepel a tájkép jellegű quilt elkészítése. Mindig csodáltam azokat a munkákat, amelyek valamilyen tájat ábrázolnak, legyen az hegyvidék, szántómező, vagy akár a tenger.  Egy ideje gyűjtöm is azokat az információkat, amelyek az ilyen jellegű quiltek elkészítéséhez szükségesek. Gyakran láttam azt a megoldást, hogy a hátteret megfestik, majd a tájat magát különféle applikációs technikával készítik el és végül a tűzéssel, vagy tűfestéssel adnak neki életet  Ettől lesznek a szántóföldön barázdák, a helyvonulaton sziklák, vagy a tenger hullámai élethűen fordosak. Sokkal inkább tetszenek a képeslap jellegű quiltek, mint az elvontabb art quiltek.

Éppen ezért akadt meg a szemem, a Magyar Foltvarró Céh 2015/3 számában  a 2016. augusztusában Birminghamben megrendezésre kerülő Quilt fesztivál felhívásán, miszerint a tagországoktól olyan képeslapra emlékeztető quilteket várnak, ami a tagországok fontos nevezetességeire utalnak.
A felhívásban szerepelt továbbá a pontos méret (35x25 cm), illetve az, hogy bármely technikával elkészíthető a kép és kell rá bélyeg is tetszőleges méretben, szabadon választható technikával.

Szerettem volna a Velencei tavat ábrázolni, de nem találtam róla olyan fényképet, ami igazán megfogott volna. Másrészt akadtak kétségeim afelől, hogy bárki ráismerne egy nádassal tarkított lápos táj láttán Magyarország ezen "nevezetességére".  :)

Végül a Hortobágyi kilenclyukú hidat választottam. Talán nem véletlen, hiszen már középiskolás koromban is megrajzoltam (akkor pasztellkrétával)  Csontváry Kosztka Tivadar: Vihar a Hortobágyon  című festményét. Találtam egy meseszép fényképet K. Melinda fotóját, amiről azonnal tudtam, hogy ezt akarom elkészíteni. :)

Ekkor már szemeztem a Derwent inktense ceruzákkal, így amikor a beszerzésükre került sor, vásároltam még néhány textilfestéket is. Gondoltam,hogy a nevéből adódóan jól lehet textil festésére használni, ezért nem esett a választásom más művészellátóban kapható festékre. A Hobbiművész áruházban a DEKO márkájú textilfesték a szivárvány minden árnyalatában kapható. Beszereztem a három alapszínt (hátha szükséges lesz kikeverni valami egyedi árnyalatot) illeltve kétféle kéket és egy homok színt.

Az elképzelésem a következő volt: Megfestem a hátteret, applikálom a hidat és esetleg a nádas egy részét. (Ez utóbbi nem valósult meg, túl kicsinek éreztem a felületet ehhez, úgy gondoltam nincs rá szükség) Majd ezután ceruzával megrajzolom a kép legapróbb részleteit -ez fog utat mutatni a tűzéshez, és végül tűzöm az eget, a vizet és a nádast. Csak a hidat akartam kihagyni a tűfirkából, hogy egy kicsit kiemelkedjen a háttérből.

A munkafolyamat pontosan ez is volt, bár a textilfesték mindig meglepetést okozott száradás után ezért többször is átfestettem az eget, amíg a kívánt színhatást elértem.

Első fázis. A kép legfontosabb vonalait átrajzoltam egy fehér vászonra ablaküvegen keresztül:


Majd elkezdtem festeni a hátteret:


És az előteret is. :)

és a részleteteket:

Ragasztófátyolra átrajzoltam a híd formáját (illetve annak tükörképét) és felvasaltam a homok színű vászonra. Kivágtam a vonalak mentén és a helyére illesztettem.
Ezután jött az aprólékos rajzolás festés az inktense ceruzával. El sem tudom mondani mennyire kikapcsolt és feltöltött ez a folyamat! :)


Már szépen alakul a minta:

Az eredeti fénykép és a festett másolat: Éltem egy kis alkotói szabadsággal. :)

Kiválasztottam  a szükséges színű cérnákat. Majd elmentem a helyi  méteráru-, rövidáru-,  és hobbiboltba, a Fecskefészekbe, és vettem még 5-6 féle színt. :)
Rögzítettem a kesztyűbéléshez, a táskamerevítő közbéléshez (Kacsuk Évi javaslatára, amit ez úton is köszönök neki!) és a molinóhoz.
És elkezdtem átrajzolni a mintát tűvel és cérnával.
A bélyegnek szándékosan Hortobágyit választottam. Tintasugaras nyomtatóval nyomtattuk ki fehér vászonra. Így még a feliratok is jól olvashatóak maradtak rajta.
És végül a kész mű:

Néhány fotó közelebbről:









és még közelebbről:




És végül,  csak az érdekesség kedvéért egy háttér részlet is.


Legutolsó információim szerint két évre búcsúzom a kis képemtől, mert Európai körútra indul a társaival együtt! Remélem valahol sikerül majd megtekinteni a teljes magyar kollekciót!

És mire hazaér lesznek neki testvérei is, ebben egészen biztos vagyok! :)


Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.

17 megjegyzés:

  1. "Csak" ennyit tudok mondani: hűha!!!

    VálaszTörlés
  2. Ez egy mestermunka.Nekem elall a lelegzetem ettol a keptol.Gyonyoru es csodalatos.Gratulalok tiszta szivembol.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű!!!!!Méltó alkotás kis hazánk dicsőítésére!!!Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen Mindenkinek a dicsérő szavakat! :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok! Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  6. Jól sikerült a munkád 😀🎨

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó, jobb, mint amire emlékeztem. :)
    kacsukévi

    VálaszTörlés
  8. És csak most olvastam a szöveget, és rém meghatott, hogy megemlítettél .:) <3
    Az úttörő ahol tud,... :)
    ÉN úgy látom, már csak egy dolog hiányzik róla (vagy nem láttam meg): egy szignó a művésznőtől.
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó! Látod! Éreztem, hogy valami még hiányzik. Tervben volt, hogy egy kis KSZ-t beleteszek a sarkába, de a végén egyszerűen elfelejtettem. :) Na majd legközelebb! ;-)

      Törlés
  9. Igazi művészmunka!!! Ötlet, kreativitás, rajz, festészet, varrás, tervezés, megvalósítás minden benne van. Remélem díjnyertes lesz. :) Nagyon jól átgondolt és kivitelezett munka, nagyon szép, a hazánk nevezetessége, ezt mindenkinek látni kell. :) Sok sikert hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Így beszél az aki élőben is látta! :D Nekem az a díj, hogy képviseli a magyar foltvarrókat, és erre nagyon büszke vagyok! :)

      Törlés
  10. Nem győzöm csodálni. Még a hátulja is szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igen, a hátulja is nagyon érdekes lett. A minta szépen kivehető benne. :)

      Törlés
  11. Nagyon gyönyörű! Nagy GRATULÁCIÓ! Tuti sikeres lesz. Illetve már az!! :)

    VálaszTörlés