2015. június 26., péntek

Tündérek - applikált patchwork párnák


 A következő bejegyzésben a tündéres sorozat első három részét szeretném bemutatni. Év elején egy kis közvélemény-kutatást végeztem, milyen mintákat látnának szívesen a lányos anyukák. Al válaszok között gyakran szerepeltek a következők: tündérek, pillangók, csigák, katica, virágok. Ezekből válogatva születtek meg az alábbi minták, amiket Szabó Csilla álmodott meg én pedig applikációs technikával megalkottam a  textiles változatukat.
Kicsit néha módosítottam Csilla rajzait- csak azért, hogy megvarrhatóak legyenek-, néha én tologattam a határaimat, hogy az adott rajzot tényleg úgy jelenítsem meg, ahogy Ő elképzelte. Menet közben - szokás szerint- igyekeztem fázisfotókkal dokumentálni az elkészítés módját. Bevallom a minták itt-ott kívánnak némi gyakorlatot, ami az apróbb részletek varrását, illetve az ívek pontos követését illeti, de összességében elmondható, hogy nem lehetetlen a feladat. Remélem hamarosan követőkre is találok amit a www.szilvifoltvarras.hu oldal Varrósarok fülén meg is tudok nektek mutatni!
Így készültek.  Lépésről lépésre.
Akik ismerik a  munkáimat, azok tudják, hogy ezeket a mintákat gépi applikációval és ragasztófátyol segítségével készítem. A minta tökéletes megvalósításához segédfóliát készítek. Ez a pontos illesztések miatt szükséges. Higgyétek el, ezeknél nem éri meg spórolni vele, de a végeredmény garantált!

Tündi gombákkal

Tehát első lépés a segédfólia elkészítése. A sablon tartalmaz egy "látványképet", amit át kell másolni egy fóliára, lehetőleg alkoholos filccel. :)

Segédfólia használata:


A sablon tartalmazza a minta részletekre bontott tükörkép változatát is. Erre ráhelyezzük a ragasztófátylat a "ragasztós" oldalával lefelé, és a papírra átrajzoljuk a darabokat. Minden darabot felvasalunk a kiválasztott anyagra és kivágjuk őket. Ezután lehúzzuk a papírt és elkészítjük a segédfólia segítségével a képet. (ami most is egy párnahuzat előlapja)  Ha minden darabot a helyére illesztünk, akkor következik az applikálás. A kicsi darabok miatt érdemes applikáló talpat használni, de nem kötelező.

Az apróbb részleteket általában hímzőcérnával hímzem ki. tapasztalat szerint,  így sokkal szebb lesz a végeredmény.
Előfordul, hogy a szájakat fekete fiilcből vágom ki és azt applikálom. A képen láthatóan olyan applikáló talpat használtam, ami kifejezetten a kicsi darabokhoz használható jól:



ha készen van a mintánk, összeállítom a  "szendvicset" (előlap, bélés, hátlap) és díszítő tűzéssel rögzítem őket egymáshoz. Így kapja meg a szép és tartós felületet.

A párnahuzat kap még egy hátlapot (erre több megoldás is van) és készen van az új párna(huzat)! :)


A minta a webshopban megvásárolható. Kattints a képre a részletekért!

http://www.szilvifoltvarras.hu/?product=tundi-gombakkal-szabasminta

Tündi és a csigák


A ragsztófátyolra rárajzoltam a minta tükörképét. A darabokat kivágtam és felvasaltam a kiválasztott anyagdarabokra:
 A kivágott mintákról lehúztam a papírt és  elhelyeztem az alapra.

A pontosabb illesztés kedvéért használjunk segédfóliát! A helyére illesztett darabokat vasaljuk fel!

Következik a tűzés. Az apró minták, ívek némi gyakorlatot igényelnek.


A részleteket kihímeztem hímzőcérnával.
Nézzük, csak mi hiányzik még?

A csipke a ruha aljáról! :)

A szendvics összeállítása következik. előlap, 150 grammos flíz és molinó.

A csillagokat is ragasztófátyollal rögzítettem, majd a kész mintán egyszerre applikáltam és tűztem.
 Az alábbi foszforeszkáló festéket használtam a csillagok "világításához". :)


  





Tündi pillangókkal

Végül, de nem utolsó sorban következzen a pillangós Tündi. Róla már nem készítettem külön fázisfotókat. Az elkészítés módja megegyezik az előzőekkel. 
töredelmesen bevallom, hogy mindenki rám várt, amikor a párnahuzat készült és a nagy kapkodásban lemaradt a tündér varázspálcája és a hímzett szalag, amivel a felső pillangót tartja.









Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre!
A feliratkozáshoz kattints IDE.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése