2016. április 10., vasárnap

Festett gerberák tűfestéssel díszítve


Egy kezdő foltvarró tanfolyamon sok titokról lehull a lepel. Több patchwork mintáról kiderül, hogy nem is olyan nehéz őket elkészíteni, mint az elsőre látszik. Majd mikor biztonsággal elkezdünk használni egy technikát kiderül, hogy egy-egy minta többféleképpen is elkészíthető. Sok esetben, nem csak egy (jó) megoldás van. Így van ez textilek festésével. Pontosabban szólva a minták festésével. A közelmúltban bemutattam egy megoldást, amihez Derwent inktense ceruzát és textilfestéket használtam. Most hoztam egy másik lehetséges  "eszközt" az olajpasztellt.  
Az inktese ceruzák vízbázisúak, az olajpasztell a nevéből is adódóan , nem az. :) Nem vízzel, hanem terpentinnel kell hígítani. Előnye, hogy a színek ugyanolyanok lesznek száradás után is, mint festés közben.  (A színek nem fognak kifakulni, vagy halványodni.)Továbbá, nem kell hozzá különösebben fixáló anyag sem, mert a festék a hígító segítségével beszívódik a szálak közé, és utána garantáltan mosásbiztos lesz. (Leteszteltem, még foltot sem hagy!) hártányaként talán az említhető, hogy mivel a festék jobban fed, ezért tűzés közben jobban látszik a  tű nyoma. Érdemes vékony tűvel tűzni!

A művészellátó boltokban sokféle olajpasztell kapható. Árfekvésben is igen széles a skála. Nem a legolcsóbbat akartam megvenni, de nem is feltétlenül a legdrágábbat. Ellátogattam az uristenfestek.hu boltjába, ahol egy segítőkész eladónak elmeséltem mire szeretném használni.  Ő ajánlotta az alábbi márkát, ami árfekvésben is olyan volt, mint terveztem. Azt mondta, hogy ez a festék a "legpuhább", így alkalmas arra, hogy kistányérra kenegessem és ecsettel hordjam fel, ha ahhoz van kedvem. :) Ajánlott hozzá egy szagtalan hígítót is. A családi béke kedvéért emellett döntöttem. (Jó választás volt.)
 



A kiválasztott minta (ami egyébként hivatalosan százszorszép, de ez hasonlított a legjobban a gerberára) freezer papírra lett kinyomtatva tintasugaras nyomtató segítségével. Ez volt az első próbálkozásom, így egy helyen megugrott egy kicsit a minta, de azért fel tudtam használni. Persze fel lehetett volna ablakra ragasztós átrajzolós módszerrel is, de valamiért ez jobban tetszett. (Az újdonság varázsa, vagy azért, mert kevesebbet kellett előkészülni)

A freezer papírból kivágtam a mintát és felvasaltam a  vajszínű vászonra. A képen látható, hogy a minta már ekkor egy használaton "átesett". A freezer papír előnye, hogy többször is felhasználható. :)

  Az olajpasztel kikenegetése az áldozatul esett kistányérra.
 Ez nem az én kezem. Csenge mindenképpen segíteni akart. Ugye, hogy az egész gyerekjáték? :)
  A színeket ecsettel (és hígítóval) mostam össze.
  A 12 féle szín nem tartalmazta a nekem tetsző zöldet, így azt keverni kellett.
 Már készen is van! :)
  Eltávolítottam a freezert, a kontúrok majdnem tökéletesek lettek. (A terpentinnel is vigyázni kell, mert lehet abból is túl sokat használni.)
  A kész minta.
 Vasalás, szigorúan sütőpapíron keresztül. Részben, ha a vasalót kíméljem a felesleges festéktől, részben azért, hogy ne hordjam szét a festéket. (Bár ez utóbbi ne sikerült maradéktalanul)
  Kiválogattam a cérnákat hozzá. Tudom, hogy tűzni szerencsébb lenne hímzőcérnával, de abból nem áll rendelkezésemre ilyen színes paletta.
 Előbb a kontúrokat tűztem.
 Majd szépen haladtam beljebb.
 Végül a szirmok "erezettségét" is megrajzoltam.
 Már majdnem készen...
 A cérna itt-ott elfedte a festés finom vonalait, ezért még korrigáltam egy kicsit ahol szükséges volt.




 A kész virág"csokor".
 A keretezésen még gondolkodom egy kicsit. Van egy szép csíkos anyagom is, ami színben illene hozzá, de lehet csak egy olajzöld keretet kap. A környezetét nem akartam tovább tűzni, mert úgy éreztem túl zsúfolttá tenné a mintát. Szerinted is?

Frissítés:

Körberajzoltam egy lehetséges tűzés mintát, és megtűztem. Sajnos előbb szabtam méretre így a keretezés kicsit lefedte a széleken a tűzés mintát.


 Édesanyám emlékére, akinek a kedvenc virága a gerbera volt.


Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.



14 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett!Csíkos keret,vagy olajzöld?Én még a narancs színű keretet is el tudom képzelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,az ötletet is! Megnézem azzal is! :)

      Törlés
  2. A háteret én még megtűztem volna mivel hullámos a minta körül.Derwent ceruzát textil médiummal kell használni hogy a színek ne folyanak össze sokat festek sok mindent kipróbáltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marika! Köszönöm, hogy megnézted a bejegyést. A Derwent ceruzával kapcsolatban valóban igazad van, de most olajpasztelt használtam, ehhez nincs szükség textil médiumra. A tűzéssel kapcsolatos tanácsod fontolóra veszem. Tegnap még úgy éreztem elvenné a hangsúlyt a mintáról, de lehet csak ki kell találni a megfelelőt hozzá.

      Törlés
  3. Jaj nagyon szép lett. Valami hasonlót én is fogok biztosan készíteni. ☺☺☺ Szerintem is hiányos a hattér tűzés nélkül de te mit érzel? Ha kész akkor kész. Aludj rá egyet. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Annamari! Érzem, hoyg kellene, de nem szeretném, hogy sok legyen. :) Még nem szegtem be, lehet előbb megtűzöm.Csak ki kell találni milyen mintával tűzzem... :)

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki. El nem tudtam képzelni, hogy kerül a minta a vászonra, de látom sablon alapján / mert én nem tudok rajzolni /. Köszi a bemutatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Bátrabbak rajzolhatnak szabad kézzel is, de sablonnal kevésbé ügyeseknek is garantált a sikerélmény! :)

      Törlés
  5. Nagyon szép lett! Azt szeretném megkérdezni, hogy mivel van alábélelve, hogy ilyen szépen látszik a tűzés, és mikor? Már a virág tűzésekor, vagy csak a háttérénél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen! A bélés vékony kesztyű-bélés , a hátlap molinó (zsákvászon)volt. A tűzés a három rétegen egyszerre történik, mind a virágon, mind a háttérben. :)

      Törlés