2014. szeptember 18., csütörtök

Termékfotózás - technikai kérdések, gépbeállítások


Most következik az a rész, amit talán a  legtöbben várnak. :)
Megígértem, hogy most  a "hogyan?"-ról fog szólni a bejegyzés. Arról, hogy milyen technikai megoldásokkal, gépbeállításokkal, esetleg trükkökkel tudunk jobb fényképet készíteni a bemutatni áhított foltmunkánkról.



Előre is elnézést kérek azoktól, akik értenek valamilyen szinten a fotózáshoz és alapvető fogalmakat írok le körülményesen, esetleg szájbarágósan, vagy nagyon leegyszerűsítve. Az a célom, hogy azok a foltvarrók, is megértsék amit írok, akik inkább a varrással töltik az idejüket fotóstanfolyamon való részvétel helyett.  :).Azt pedig kifejezetten kérném minden olvasótól, hogy ha olyan kifejezést találok használni, amit valaki nem ért, jelezze nekem és pótolni fogom,  igyekszem érthetően elmagyarázni.

Fényt! Világosságot!

A  termékfotózással kapcsolatos tanácsok első helyen említik a természetes fényben való fotózást. Én sem tehetek másként, mert szerintem is ez a legfontosabb. Véleményem szerint, a vakuval készült fényképek teljesen tönkreteszik a képet. A tűzés mintázata, az anyag puhasága  eltűnik, és általában a színek sem a valóságot tükrözik. Az ilyen fotók gyakran, meg sem közelítik a patchwork munkák valóságos szépségét. Ezzel nem az akarom mondani, hogy vakuval nem lehet jó fényképet készíteni. Lehet, csak akkor nem árt ha van a fényképezőgépünkhöz szerelhető külső vaku, vannak derítőink, értünk a  fotózáshoz és lehet egy stúdió is jól jön. :) Van néhány egyszerű trükk, amivel a beépített vaku segítségével is lehet viszonylag normális fényképeket készíteni, de azokat nem javaslom nagyobb quiltek fotózásához.

Példák vakus képekre. A minta jól kivehető, de a tűzés nem látszik.




A vaku használatakor nemcsak az lehet a probléma, hogy túlságosan éles megvilágításba kerül a témánk, hanem gyakran azt is láthatjuk, hogy a háttérben lévő sima felületeken visszatükröződik a fény. Ezzel nemcsak elrontva a képet felesleges hangsúlyt kap például az asztal lapja, a szekrény, vagy esetleg egy háttérben lévő üvegfelület/tükör.Erre is figyelni kell, ha mégis használjuk a vakut.

Így tehát, ha a vaku használatot mellőzni szeretnénk, akkor csak a természetes fény jöhet szóba. Biztosan sokan észrevettétek, hogy mennyivel jobb képek születnek, ha szép napsütéses idő van, elég fény áramlik be az ablakon, vagy ha kiviszitek a szabadba a munkát. (Legyen az erkély, terasz, függőfolyosó, vagy a szerencsésebbeknél a saját kert)

A beltéri fotózáshoz én is azt tudom javasolni, amit a szakemberek, lehetőleg ablak előtt fotózzunk. A függöny szépen megszűri az éles fényt. Ez azért előnyös, mert nem csúfítják el a fotózni kívánt tárgyat éles árnyékok.Így elsősorban kisebb darabokat, vagy egy nagyobb quilt részleteit fotózhatjuk könnyen.

A következő fénykép az étkezőasztalon álló teafőzőről készült. (a kompozíció egyébként nem az én ötletem. Az eredeti fotó is pontosan így van beállítva.)


Természetesen a lakás adottságai is meghatározóak. Nem mindegy, hogy egy földszinti lakásról van szó, ahol az ablakon beszűrődő fényt már eleve megszűri egy magas fa, vagy netalántán a szomszéd épület, vagy esetleg egy napfényes felső szintű lakásról vagy kertes-házról beszélünk. Néhány évvel ezelőtt Budapest belvárosában laktunk, ahol a szomszéd ház annyira árnyékolta a lakásunkat, hogy még nyáron is teljesen minimális fény szűrődött csak be. Mondhatni teljesen esélytelen volt, hogy szép világos fényképeket készítsek. Ilyen esetben a fényképezőgépek és a mobiltelefonok automata funkciói sem megfelelőek, mert a képünk vagy homályos lesz (bemozdul) vagy pedig "zajos". A képzajt úgy kell elképzelni, mint a fekete-fehér vibráló pontokat műsor szünet idején a TV-ben, csak éppen itt piros-kék pontokról van szó (és persze nem is vibrálnak) Ugye milyen ismerős? Biztosan láttunk már ilyen fényképet! 

Az alábbi fénykép már erőteljesen zajos. Lehet ekkora méretben nem olyan feltűnő, de nézzük meg alább egy kinagyított részletét!

 Kis vörös és kék pöttyök tarkítják a képet. A sötétebb részeken ez jobban kivehető:



Mint korábban említettem a  termékfotózással foglakozó írások javasolni szokták, hogy beltérben ablak előtt, de ugyanakkor függönyön keresztül megszűrt fényben készítsünk képeket. Így nincsenek éles árnyékok. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nemcsak árnyék nincs ilyenkor, de fény sem. Így én gyakran elhúzom a  függönyöket, hogy minél több fény jöjjön be az ablakon. Tény, hogyha közvetlenül a munkánkra esik a fény, akkor az zavaró lehet.Ha  a napfény közvetlenül ráesik a munkánk egy részére, az világos, vagy akár fehér foltokat hagy a képeken. Ezt nevezik "beégésnek".

A nap sugara már látszik a  párnán, de -szerintem-  még nem zavaró:


Ki a szabadba!

Természetesen a kertvárosiak előnyben vannak. Tudom, hogy a városban, bérházban lakók számára ez nehezebben megoldható, de ha egy kicsit körülnézünk biztosan találunk valami megoldást. Itt is fontos, hogy lehetőleg természetes fényben fotózzunk! A legjobb a szűrt fény, ami nem vet éles árnyékokat, de szépen kivehetőek a quilt részletei is. Személy szerint szeretem ragyogó napsütésben készíteni is a képeket. A tűzésminta ilyenkor is jól kivehető, pont az éles árnyékok miatt, és a színek ilyenkor a legszebbek!
Bár a témára vetődő árnyékok zavaróak lehetnek:




Mit tehetünk, ha kevés a fény?

Először ismerettetem a lehetséges gépbeállításokat. Előnyben részesülnek azok, akiknek olyan fényképezőgépük van, amin manuálisan mindent be tudnak  állítani.(A gépeken általában, a motívumprogramoknál találjuk ennek lehetőségét. M betűvel jelölik)  Ha nincs ilyen lehetőség, csak automata, vagy előre beállított motívumprogramokkal lehet fotózni, akkor arról is lesz szó, hogy azok közül mit érdemes választani és miért. (makro, portré, hó)

Automata beállításokat csak akkor érdemes használni, ha a körülmények is ideálisak. Van hely a fotózáshoz és megfelelőek a fényviszonyok. Egyéb esetekben- tapasztalatom szerint- a gép automatikáját számos körülmény becsaphatja, vagy esetleg a gép technikai korlátai miatt nem sikerülnek jól a fényképek.

Nézzük meg milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre abban az esetben, ha úgy látjuk kevés a fény.

A gép optikáját hasonlóan kell elképzelni, mint az emberi szemet. Ha sok fény van, akkor a pupillánk összeszűkül, kevés fény is elegendő, hogy jól lássunk. Ha kevés a fény a pupillánk kitágul. Tegyük ezt a gép szemével is! Nyissuk ki, hogy jobban lásson!

Mire való a zoom?
Ezt egyszerű kompakt gépeknél (kompakt az, ami kicsi egyben van és nincsenek leszerelhető részei) A zoom állás azt határozza meg, hogy az objektív képes ráközelíteni a tárgyakra.  Olyan mint egy távcső. Minél magasabb a zoom érték, annál jobban ki tudja nyitni a szemét. (Példaként: tájkép fotózáshoz 28-35 mm-es zoomot használunk. Portrékhoz pedig, inkább már 80 felettieket.) Ez egyben azt is jelenti, hogy minél messzebb van valami, annál "közelebb tudjuk hozni". Tehát ha a takarónkat közelről szeretnénk lefotózni, akkor a zoom növelésével csak egy részét tudjuk megörökíteni.

A gépeken találhatunk az optikai zoom mellett digitális zoomot is. A digitális zoom az mindössze annyit jelent, hogy egy fix méretű képnél a gép "kivágja" a kép egy részletét. Pontosan úgy, ahogy a számítógép képernyőjén kinagyítunk valamit. Ne használjuk, mert minőségi romlást okoz!!

Rekesznyílás

Ez határozza meg, hogy a gép pupillája mennyire van nyitva. A gépeken ez az "F" érték. Minél kisebb ez az érték (F1:8, F2:8, F3:5) anál több fényt enged be a gép. Minél nagyobb F11, F22) annál kevesebb fény szűrődik be. A rekesznyílást kevés fény esetén (vagy közeli képek esetén) növeljük (tehát az alacsonyabb értéket választjuk) ha pedig szépen süt a nap és a kertben fotózzunk éppen madártávlatból, akkor szűkítjük (növeljük az értéket.)

Az alábbi képek ugyan olyan beállítással készültek, csak a rekesznyíláson változtattam.
záridő: 1/125
ISO:400
1/8 rekesznyílás

2/8 rekesznyílás

4.0 rekesznyílás

Mélységélesség
Az F érték emellett a mélységélességért is felelős.A kis mélységélesség azt jelenti, hogy a képünknek csak egy kis része éles a többi homályos. Ezáltal ad a képnek egy "térhatást". Minél kisebb ez az érték annál kisebb az éles rész a képen. Ezért a pontosságra nagyon oda kell figyelni! Nem mindegy, hogy az élességet mire állítjuk. Ha szűkebb a rekesz (növeljük a rekesz-értéket) akkor a pontosság állítása könnyebb. kompakt gépeknél gyakran tudunk F 2:8-as rekeszértéket beállítani. Ha ezt használjuk, akkor nagyon figyeljünk arra, mit szeretnénk fényképezni! (mi van a középpontban). Tükörreflexes gépeknél az alapobjektívek F3.5 -ös értéket tudnak. itt már kevésbé fordul elő ilyen probléma. (A tükörreflexes gépeknél ilyenkor veszünk új objektívet)

Az alábbi képen igyekeztem a középső csigavonalra fókuszálni:


Tehát a rekeszérték nemcsak a fény beengedéséért felelős, de a térhatásért is.  
Ha  kevésbé világos helységben vagyunk érdemes a rekeszértéket csökkenteni, de figyeljünk az élességre!

Záridő

Az emberrel is előfordul, hogy ha tovább tartózkodik egy sötét helységben akkor a szeme hozzászokik a sötétséghez és jobban lát. Egy kis túlzással mondhatjuk ezt a gépekre is! :) Ha a gép szeme tovább van nyitva, akkor több fényt enged be. Ezt az időt a záridővel tudjuk szabályozni. Ezt az értéket a másodperc részéhez mérik. Pl 1/500s Egy másodperc 500-ad részét jelenti. Tapasztalatom szerint az 1/100-as záridő alatt készült fényképeknél már nagy a bemozdulás veszélye. Tudom, hogy a kiterített quilt nem izeg-mozog, De mi magunk, igen, még ha nem is gondolnánk. Már attól, hogy levegőt veszünk. Most sokan kérdezhetik, hogy "Akkor ne vegyek levegőt?" A válaszom: Igen! Meg kell tanulni visszatartott lélegzettel fotózni! :)

Az alábbi sorozaton a záridőn kívül a többit változatlanul hagytam.
ISO 400
rekesz: 3.5

1/20s záridő

1/80s záridő
1/160-s záridő

Vagy van más lehetőség is: használjunk állványt! Ha állvány segítségével fotózunk tetszőleges záridőt állíthatunk be. Ez e legjobb módszere annak, hogy minőségi romlás nélkül fotózzunk. Ilyenkor nem kell az ISO értéket sem növelnünk! (erről később még lesz szó)

Összefoglalva, minél hosszabb ideig van nyitva a gép szeme , annál több fény jut be (annál világosabb lesz a képünk) de egyben könnyen homályos is lehet. Ezt a képet tegnap készítettem. Már egy kicsit kapkodtam, így nem is lett tűéles a kép.Sőt, a fehér cipzár "beégett".

  • A záridő itt 1/40 (gugoló helyzetben próbáltam visszatartani a lélegzetem) 
  • a rekesznyílás 4.5 (ebből a távolságból, alap objektívvel nem lehetett kisebb!!)
  • ISO érték 800

Fényérzékenység/ISO érték

Van még egy lehetőségünk. növelhetjük a gép "fényérzékenységét".  Ha valakinek érzékeny  a bőre és kimegy nyáron  a napra, rövid idő alatt is leéghet. Akiknek kevésbé érzékeny a bőrük, azok hosszabb időt is tölthetnek a napon a leégés veszélye nélkül is. Hasonlóképpen működik ez a fényképezés során is. A filmes gépek korszakában léteztek un. fényérzékeny filmek. Ezek voltak az ISO 200, vagy ISO 400 -as értékkel rendelkezők. Minél magasabb ez az érték a "gép"  annál érzékenyebb lesz. A digitális gépekben ugyan nincs film, de itt is állítani lehet a fényérzékenységet.
Az én fényképezőgépem  a következő ISO értékekkel rendelkezik:100, 200, 400, 800, 1600

Íme a példák. Csak az ISO értéket változtattam:
A záridő 1/125 s
A rekeszérték 3.5
ISO 100

ISO 200

ISO 400

ISO 800

ISO 1600


A mai digitális gépek már ennél többet tudnak. Vannak olyan gépek, amelyek döbbenetesen jóval többet! Igen ám, de vigyázat!! Mielőtt még ezt hinnénk, hogy itt a megoldás a problémánkra, elárulom, hogy az ISO értéket sem lehet növelni büntetés nélkül! Minél magasabb az ISO érték annál zajosabb lesz a kép. Korábban már említettem, hogy a képzaj nem más, mint az apró pici piros és kék pöttyök a képen.

Összefoglalva, mit tehetünk a  sötétség ellen?
  • Csökkenthetjük a rekeszértéket. A rekeszérték csökkentése géptől függ. Tapasztalat szerint, egy beltéri fotózáskor nem tudjuk eléggé kinyitni a gép szemét, így ez a megoldás önmagában kevés.
  • Növelhetjük  a  záridőt: A záridő növelése viszont homályos képeket eredményezhet. Ezért célszerű állványt használni.
  • Növelhetjük az ISO értéket. Mértékkel.
A fentieket természetesen használhatjuk egyszerre is. Próbáljuk megtalálni a helyes arányt és így a lehető legjobb képet készíteni.

Vagy a másik lehetőség, hogy mégiscsak használunk vakut.  :) Mint korábban említettem nem javaslom a beépített vaku használatát, mert több kárt okoz, mint amennyit használ. A vakus fotózás amúgy is egy nagyon speciális terület, sok gyakorlással. 

Tekintettel arra, hogy megint hosszúra sikerült a bejegyzés a színhelyesség (színhőmérséklet) beállításáról és a motívumprogramokról és az utómunkáról a következő bejegyzésben fogok szólni! :)

Várom a kérdéseket! Ha tudok segítek!

További bejegyzéseket olvashattok  még a  termékfotózásról:

Termékfotózásról -színhőmérséklet, avagy a fehéregyensúly

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.



6 megjegyzés:

  1. Jaj, tök véletlenül akadtam rá az írásodra, de nagyon boldog vagyok. :) 1 hete vettünk egy kicsit komolyabb kategóriás kompakt gépet és egyelőre szerencsétlenkedünk. Nagyon kellett már egy olyan írás, ami hétköznapi nyelven magyaráz. Nagyon köszi. És a színhőmérsékletes írásod is nagyon várom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy érthetőre sikerült! Idő közben még tettem bele pár fotót, ami segíthet a könnyebb megértésben. Bevallom nekem tükörreflexes gépem van így kicsit bajban vagyok a kompaktos tanácsokkal. :) De ha minden igaz ma megnézek egyet közelebbről is. Figyelni fogok a különbségekre!

      Törlés
    2. Köszönöm. Még a férjem is azt mondta, hogy na végre egy érthető írás. :) Végre valaki nem úgy ír, mintha úgy születtem volna, hogy értenem kéne, mit jelent a záridő. :)

      Törlés
  2. Nagyon hasznos írás, köszönöm! Azt hiszem, hogy többször fogom elolvasni, hogy kipróbáljam az én egyszerű gepemmel mit tudok variálni.

    VálaszTörlés
  3. Szilvi,gratulálok ehhez a cikksorozathoz. Fantasztikus, sokat tanulok belőle és már alig várom a következő részt.
    Nekem egy kis Panasonic DMC-LS80-as gépem van, és olyan képeket kéne vele készítenem ami nyomtatható minőség. Eddig nem nagy sikerrel jártam. Vakut nem használtam, fehér háttérnél, gyakran villanyfénynél készítettem a képeket. Milyen beállítást tanácsolnál hogy jó minőségű képeket készíthessek.
    Nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna! Megnézem mit tud a géped és összeszedem, én mit tudok tanácsolni a használatához! :) Szilvi

      Törlés