2015. augusztus 25., kedd

Törött tányérok - az első

Az első, az egyik legkedvesebb. A kék-bézs-barna-okker-arany színei miatt a búzavirág étkészlettel azonosítottuk. A virágmotívum, ugyan nem búzavirág, de az anyagnak nem lehetett ellenállni! Első ránézésre tudtuk, hogy nagyon sokféle mintát ki tudunk venni belőle. Bele is estem az anyag csapdájába. Az anyag ugyanis tartalmaz türkizt, amit kiegészítésként fel is használtam a mintához. Csak varrtam, varrtam és nem tudtam abbahagyni....
Nagyon tetszett a végeredmény, de úgy érzem kilóg kicsit a sorból a türkiz miatt. Utólag az gondolom, ki kellett volna hagyni belőle....és megtartani magamnak! :D


Kivágva, felragasztva, előkészítve a kis mozaik-darabkák.

Az elő negyed. :)Látnom kellett milyen lesz a minta, ezért nem körbe-körbe haladtam, hanem kifelé. Később persze a töbi mukánál kialakult az a rutin, ahogy a legkényelmesebb a darabokat egymás mellé varrni. (Azaz inkább körbe-körbe haladva)

A képen látható az átlátszó fólia, ahol a  minta át van rajzolva. Ez nagy segítség volt, hogy egyformán vágjuk ki a mintákat. A következő rozettánál teljes fotósorozatot készítettem ezekről a műveletekről! :)


 Kedvenc vonatozós időtöltésem.
 Én a klasszikus módszerrel varrtam. Összefordítottam a mintát (összehajtogattam) és apró pici öltéseken az anyag szélén. Bevallom a ragasztó használata miatt ez nem bizonyult mindig olyan egyszerűnek. A megszáradt ragasztó annyira megkeményítette az anyagot, hogy csak nehezen lehetett átszúrni rajta a tűt. Az apró öltések miatt ha elrontottam (volt rá példa, hogy rosszul forgattam a mintát) nagyon nehéz volt kibontani a varrást. Előfordult az is, hogy cserélnem kellett a darabot, mert bontás után már olyan sérlüt volt a széle, hogy nem mutatott volna jól.
Már majdnem készen és közben már előkészítve a következő.







Itt pedig a kész mintában, tűzve.




Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.

1 megjegyzés:

  1. Ha szükséged volna márványos festett anyagra a továbbiakhoz, szívesen festek neked, nekem elég sok van, de varrodai hulladékok, nem sokra mennél velük. Nincs nagyobb méreg, mint ha kellene hat folt, és csak ötre elég. Szóval ha küldesz akkora fehér anyagokat, amekkora kell, örömmel festem. Hamari Imréné Tiszaújváros Gát u. 7. 3580

    VálaszTörlés