2015. október 30., péntek

Barna csillagos patchwork ágytakaró


2013. tavaszán egy régi ismerős kért meg, hogy készítsek neki egy patchwork ágytakarót. Közösen kiválasztottunk egy mintát az egyik patchwork magazinból, és azt alakítottuk át a neki tetsző színvilággá. Az volt a kérése, hogy barna-bézs színekben pompázzon a kész ágytakaró. A méretét illetően 230 x 230 cm volt. 
 A világos bézs színtől a sötét-barnáig minden árnyalatot felhasználtam. Az anyagokat hetekig (de lehet hónapokig) gyűjtöttem. 
 
Úgy terveztem, hogy a minta az ágy felületére essen és az oldalt lelógó keret ne legyen hangsúlyos. A tervezőprogram segítségével olyan végső formát álmodtam meg, amelyben nem volt két teljesen egyforma színű blokk. A választott blokkminta az Ohio-csillag nevet viseli. A blokk mérete 30 x 30 cm-es volt.

A takaró terve. Láthatjátok, hogy a minta színezése erősen megváltoztatja a végső formát, mintha nem is ugyanazokból az elemekből állna! :)
A dolgomat nem könnyítette meg, hogy nem volt benne két egyforma színű blokk. Kartonsablont készítettem és a darabokat egyesével vágtam ki az anyagból. Egyszerűbb gyors-technikát alkalmazhattam volna, de nem volt bizalmam hozzá. Valamiért a kis háromszögekből álló négyzetek mindig kisebbek lettek. Akkor még nem tudtam mi lehet ennek az oka. Ma már nem okozna ez nehézséget! :) Sokáig csak daraboltam a szebbnél szebb anyagokat, majd amikor már szép kis kupac gyűlt össze elkezdtem összeállítani a blokkokat. A varrásszéleket szétvasaltam. A csillagos mintánál így sokkal egyszerűbb az illesztésekkel dolgozni, nem torlódik egy helyre fel olyan sok anyag, mintha csak egy oldalra vasaltam volna őket. 
Íme egy-két kész blokk: 


Ezután kezdődött  a kirakó. Albérletben laktunk, így nagyon kicsi helyem volt. Az akkori ágyunkon (két összetolt ágy egy ici-pici szobában) tudtam csak ezt a műveletet elvégezni. Soronként összevarrtam a blokkokat.
Itt már összevarrtam a középső részt. 


A kerítésre fektetve tudtam csak teljes egészében megnézni a mintát. (Már amikor a kislányom hagyta.)
Ezután átrendeztük az előszoba-étkező-nappali helységet. Kivittük a bútorokat az udvarra. Ez volt a legnagyobb helység a házban, ugyanis egy kis nyaralóban laktunk, mert közben zajlott az építkezés. Ez is azt bizonyítja, hogy egy foltvarró milyen leleményes tud lenni, ha akar. ;-)
A hátlap, bélés előlap összeállítása kétemberes munka volt.
  A gyemekeim közben aktívan segítettek...
 Akkoriban elsősorban babatakarókat készítettem és sajnos beleestem abba a hibába, hogy  bélésnek 150 grammos flízt használtam. Nem volt túl jó választás, tekintettel arra, mennyire helyszűkében voltam és ráadásul a varrógépem is egyszerű háztartási varrógép volt. Se hosszabb kar, se más extra felszerelése nincsen.  A díszítő tűzést terveztem ugyan, de menet közben letettem róla. A vastag bélés annyira megnehezítette a munkát, hogy sokszor "izomból" kellett tolnom a takarót a gép alatt. Így maradt az árokban tűzés a blokkok mentén. A keretezést elől géppel, hátul kézzel készítettem. A kézi varrás eltartott egy ideig, de a végeredménnyel meg voltam elégedve.


Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.

24 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a takaró !!! Én is félek a nagy daraboktól. Varrtam már egyet, kettőt, de nagyon meg szenvedtem vele !!
    Köszönöm, hogy megmutattad, ez mindig lázba hoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik! Kevésbé lett volna "szenvedés", ha vékony flízt teszek bele, vagy kesztyűbélést. Az ilyen takarók, úgy is csak díszítik a szobát! :)

      Törlés
  2. Szia!ez valami csoda szépséges!!!! (y) :-)

    VálaszTörlés
  3. Szilvi, annyiszor meg akartalak dicsérni a szép és ötletes munkáidért, különösen a gyerekeknek készült dolgokért!
    Nem feledkezve meg a Pécsre készült közös alkotásról! Ez a barna takaró is nagyon tetszik, a változatos minta mellett
    jól választottad a szegély színét is!
    Gratulálok és köszönet a blog részletes leírásaiért is, további sikeres munkálkodást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) Az ilyen mindig jól esik!

      Törlés
  4. Nagyon tuti, köszi a jó leírás kincs. Mostanság takaróhoz milyen flizt használsz irtad a 150 gr nem bizonyult jónak. Mi alapján döntöd el vèkonyabb vagy vastagabb. A gyorstechnika :) szerintem egyenbkènt kiszabni az elemeket , nem vagy semmi. Èn a gyorst. Választotam volna :) mièrt fèltèl tőle ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nagy takarókba már csak 70 (max 100) grammos flízt teszek. Pl margarétás takaróban is az volt és nagyon jól tudtam vele dolgozni. Azért féltem a gyors technikáról mert rosszul határoztam meg a négyzetek méretét, aminek az lett a következménye, hogy kicsik lettek a háromszögek. Nem lehetett összeilleszteni a többi darabbal őket. Jó, a gyors technika, de ha nem megfelelő (méretű) a végeredmény, akkor felesleges munka. :)

      Törlés
    2. Köszi a választ
      valamikor én is készítettem a fiamnak egy útitakarót, egyszer kétszer mostam ki s aztán ha most a fénybe átnézek rajta mintha átlátszó lenne egy egy helyen. Àrokb tűztem, mostanság flízre még teszek egy réteg agyon mosott réteget, hogy erősítsem a rétegeket. volt, hogy vastagabb flízt használtam hát ne tud me mit szenvedtem vele.
      Jó , hogy vagy nekem további szép napot!

      Törlés
    3. Én a táskabélésre esküszöm, ami kicsit vastagabb, mint a kesztyűbélés. Sűrű szövésű és nem megy össze.Cserébe egy kicsit nehezebb, mint a 70 grammos flíz. Viszont már jártam úgy, egy ismert foltvarrós beszerző helyen, hogy nagyon kérdőn néztek rám, hogy pontosan mit is szeretnék venni.... A páromat nem is merem ilyenért elküldeni, csak ha mintadarabot nyomok a kezébe. :) Ahány bolt, annyi elnevezés...

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy ismét megtiszteltél a figyelmeddel! :)

      Törlés
  6. Nagyon szép lett...nagyon köszönöm, hogy megosztottad az élményt, a nehézségekkel együtt...szeretnék én is valami hasonló megoldást, de mikor a méretekre gondolok...bekuporodok a fotelembe...és a tenyérnyi darabok jönnek csak elő...

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szilvi !
    Csak ismételni tudom az előttem szólókat ! Nagyon szép munka ! Élvezettel nézem alkotásaidat és köszönet a sok-sok hasznos információért .
    üdv.: Zsuzsa

    VálaszTörlés
  8. Kedves Szilvi!
    Nagyon szép és harmonikus színeket választottál. Én ha tudok venni vékony polárt, azt teszek ágytakaróba és falvédőbe is. Nagyon jól tapad az anyaghoz / ne csúsznak el / és könnyen viszi a gép is. Mégegyszer gratulálok üdv Manyi

    VálaszTörlés
  9. Kedves Szilvi!
    Nagyon tanulságos az, ha valaki ilyen őszintén megírja a tapasztalatait, a nehézségeket, mert ezzel sokat segít azoknak akik ezután kezdenek bele egy takaró méretű munkába.Találkoztam olyannal, aki még soha nem varrt, csak szerette volna megtanulni a patchwork varrását és mindjárt takarót akart varrni. Mindent a "kályhánál" kell elkezdeni véleményem szerint a csalódások elkerülése miatt.Persze ez az én véleményem. Köszönöm a jó tanácsokat, bár én már nem vagyok kezdő, de mindig tanulok valami újat.

    Üdv. Julika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kezdő patchwork tanfolyamon én is kis darabokat varrtam, de az első munkám nekem is egy franciaágy-takaró volt Meg tudom érteni ezt is. :) Viszont akkor még nem tudtam, hogy mennyi minden más szép és hasznos dolgot is lehet így készíteni! A párnától, a táskán keresztül a kisebb faliképekig. Ma már biztosan én sem ágytakaróval kezdeném! ;-)

      Törlés
  10. nagyon jó a leirás , amit külön köszönök :) de ezt nem árultad el ---- Valamiért a kis háromszögekből álló négyzetek mindig kisebbek lettek. Akkor még nem tudtam mi lehet ennek az oka. ----miért volt igy ? köszi a választ előre is .
    üdv Tímea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is köszönöm! :) A probléma az volt, hogy a sablont kiszabtam egy adott méretre és tettem rá varrásráhagyást, ami vagy megegyezett a varrógép talpszélességével, vagy nem . (Erre már nem emlékszem.) Amikor darabonként varrjuk össze az eltérés nem okoz gondot, mert ugye, mindenhol egyforma lesz a varrásszélesség, függetlenül attól mekkora volt a sablon. A gyors háromszögeket négyzetekből alakítjuk ki, átlóban varrunk.Itt csúszott el valahol a varrásszélesség-ráhagyás és a varrógép talp szélessége közötti összhang, ezért lettek kisebbek ezek a darabok. Ma már másképpen szerkesztem ki az ilyen négyzeteket, a gépem talpszélességéhez igazítva. (Amit egyébként lehet állítani is)

      Törlés
    2. köszönöm , igy érthető......

      Törlés
  11. Én is köszönöm nagyon klassz most varrok én is egy ágytakarót jó lett volna ha előbb látom mert ez szebb az enyém azt hiszem hogy malom mintának hívják én is így jártam hogy kisebbek a három szögek .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te szerkesztetted ki a méreteket, vagy valami könyvből vetted a mintát- leírást?

      Törlés
  12. Kedves Szilvi! Gyönyörű a takaró… :)
    Én még nem kezdtem el a foltvarrást, de kacérkodom a gondolattal, annyi sok szép dolgot láttam már nálad.
    További szép munkákat: Mari

    VálaszTörlés
  13. Szia Szilvi! nagyon klassz a takaród! csak gratulálni tudok, két pici gyermek mellett és a nyári nagy hőségben! ügyes vagy! mindig megnézem a munkáidat, tetszik! nagyon jók a leírásaid! bocs, eddig meg sem szólaltam, pedig mindig mindened megnézem, tudom, hogy jól esik a dícséret! le a kalapom, örülök, hogy még léteznek ilyen kreatív és önzetlen fiatalok! Szeretettel ölellek!

    VálaszTörlés