2015. április 28., kedd

Angol papírtechnika (ezer) virágmintával

Mint korábban említettem, ha valaki beiratkozik egy foltvarró tanfolyamra, valószínűleg az elsők között lesz, hogy megtanulja, az angol papírtechnikát. Az angol papírtechnika lényege, hogy a motívumot először rögzítjük (Férceljük, vagy ragasztjuk) a papírra, majd ezeket - a papírral együtt- összevarrjuk. A papírt csak a kész mintából távolítjuk el, de gyakran előfordult az is, hogy benne maradt a kész quiltben.  Ilyen esetekben a papír (ami jellemzően újságpapír volt) segít a quilt korának pontos meghatározásában. :)

Az angol papírtechnika egyik alap-motívuma a nagymama virágoskertje. A minta hatszögekből áll és körbe körbe épül fel, jellemző virág mintát adva. A virágokat kerti ösvények veszik körül, ezek jellemzően krém színűek, mint a kő, vagy a kavics.  Íme, egy hagyományos antik takaró részlet, ahol mindez szépen visszaköszön:

 A minta elkészítése nem igényel varrógépet, éppen ezért óriási előnye, hogy bárhol elkezdhetjük, és bármikor elővehetjük, akárcsak más kézimunkát. További előnye még, hogy a papír miatt nagyon pontos lesz, nem kell attól tartani, hogy az illesztések esetleg elcsúsznak, pontatlanok maradnak. Hátránya viszont, hogy lassan lehet vele haladni. Így azoknak ajánlom, akiknek nem sürgős egy-egy takaró elkészítése. :) Jellemzően az ilyen munkák gyakran csoportmunkák, amelyek közös varrásokon születnek.

  Gyakran használjuk ezt a mintát díszítő motívumnak kisebb használati tárgyak díszítésére. Íme egy jó példa rá.

A következő minta Lucy Boston nevéhez fűződik.  Lucy Boston Angliában élt (1892-1990) és nagyon szerette a kertjét. A virágai adták az ihletet az általa készített mintákhoz.  Egy -egy blokk úgy néz ki mintha egy-egy virágcsokor lenne. A minta kétféle sablonból  áll össze: egy nyújtott hatszögből és egy négyzetből. Jellemző még, hogy nagyon figyelni kell a szép anyagválasztásra és a pontos illesztésre. Magyarországon is egyre több hódolója van a Lucy Boston mozgalomnak., remélhetőleg hamarosan kiállításokon is többször fogunk vele találkozni. (Forrás:Lőrincz Mariann Hírfoltok 2015/1 23. old)


Bár az eredeti takarókat Lucy Boston jellemzően nem tűzte, de a mostani változatok között gyakran előfordul a gazdagon tűzött változat is:

Végül, de nem utolsó sorban az millefiori (ezervirág) mintát szeretném bemutatni. Aki már járt Olaszországban, Murano szigetén és találkozott a híres muránói üvegekkel, annak biztosan nem újdonság ez a különleges ezervirág minta. Jellemzője, hogy nagyon apró, nagyon színes kicsi virágmotívumok találhatóak rajta körkörös elrendezésben.

Az elkészítésének technikáját most nem részletezném, mert a foltvarráshoz nem sok köze van. De a virágmotívumok a foltvarrókat is megihlették.
Asa Holmér Kék La passacaglia Quilt-je.



 A millefiori minták egyik úttörője:Willyne Hammerstein. Könyvének címe: Millefiori quilts.   A könyv tartalmazza azt a mintát, amit ő La passacaglia Quilt-nek nevezett el.

Mit jelent a Passacaglia? 1. Olasz, vagy spanyol táncdal. 2. instrumentális zenei hármas kompozíció.:


 Az első könyvének teljes címe:"Passacaglia Mr. Penrose-al" Willyne ezt a következőképpen magyarázza a könyv bevezetőjében: "Mr. Penrose egy híres brit matematikus,  aki csillagokkal, a kozmosszal valamint a járdaszegélyek geometriai felépítésével foglalkozik. Ennek a quiltnek az elkészítése az egyik legnehezebb, de nagyon kellemes időtöltés. Jó munkát hozzá! :)"

 A képek forrása:

Nagymama virágoskertje:
szivárványos táska: https://www.flickr.com/photos/threeowls/13976809797/in/pool-1360481@N24
Lucy Boston képek: http://www.lindafranz.com/blog/lucy-boston-patchwork-of-the-crosses-in-houston/ 
http://cindyblackberg.com/
http://lindafranz.com/shop/lucy-boston/4
https://www.bloglovin.com/link/post?post=3530511453&blog=3999498&group=0&frame=1&frame_type=a&context=post_pag
Millefiori: http://www.lovepatchworkandquilting.com/downloads/la-passacaglia-quilt

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.

Kezdő vagy? Még nem tudod, neked való-e ez a csodás hobbi? Összeállítottam neked egy INGYENES tanfolyamot, amiből minden kérdésedre választ kapsz: Patchwork Suli alapok


Ha már az alapismereteken túl vagy és szeretnél a kezdő technikákkal megismerkedni akkor nézd meg az online tanfolyam anyagát és jelentkezz a következő tanfolyamra: Patchwork kezdőknek: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése