2014. április 24., csütörtök

Csenge takarója


 Amikor Csengével várandós voltam, elhatároztam, hogy készítek neki egy takarót. Meg akartam szabadulni a "rózsaszín kislányos" sztereotípiától, ezért inkább barátságos, meleg barna és földszínekben gondolkoztam. A neten keresgéltem inspiráció után és a következő takarószettre bukkantam. Megtetszett a figurák egyszerűsége, és sokfélesége. Úgy gondoltam, az erdőlakók neveit is könnyebb lesz így  megtanítani. Ma már tudom, hogy nem tévedtem. :) A takaró nagyon lassan készül el, de a különböző fázisokban Csengével folyamatosan ismerkedtünk a kis álltokkal, így ma már Ő tanítja (2 éves 2 hónapos)  az Öccsének (15 hónapos) őket! :)


Carter's tree tops

A képen látható takarószettet árusító cég kifejezetten babatakaró szetteket árul és nagy sajnálatomra, nem készít foltvarróknak megvásárolható sablonokat. Így kicsit nehezebb dolgom volt, mert a sablont is magamnak kellett elkészíteni. (Mellékesen jegyzem meg, hogy a szettet már nem forgalmazza ez a gyártó.)
Addig gyűjtöttem a képeket, amíg összeállt a teljes minta. Ezt követően saját kézzel  festettem meg a mintákat.


 Kész is van a festmény! :)

A színes lapokat fénymásoltam, daraboltam, kartonra ragasztottam és lassan elkészültek a sablonok. Mielőtt takarót készítettem volna belőle, először dekorgumiból vágtam ki a figurákat, hogy "falmatricát" készítsek belőle. Egy ideig ez díszítette a kislányunk szobájának a falát:



Néhány hónap elteltével  sikerült időt szakítanom a takaró elkészítésére is. Kétoldalú vetexet vasaltam a kiválasztott anyagokra és a vetexre rajzolt minta nyomán kivágtam a kis darabokat. Ezeket rögzítettem a az alapra. 


Majd, sűrű cikk-cakkal  applikáltam. Kicsit rendhagyó módon a pamutvászon mellett megtalálható a well-soft (babysoft) és a selyem is a mintában. A well-soft anyagokat az állatok testénél használtam, ezzel pihe-puha tapintásúvá varázsoltam őket:


A kisróka:




Csenge és a takaró: 

Az erdei állatkák kiköltöztek a kertbe egy -két fotó erejéig! :)


A fenti mintákkal később falvédőt is készítettem. Ennek leírását itt tudjátok elolvasni: Erdei állatkás falvédő

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, a további részletes leírásokról, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre! A feliratkozáshoz kattints IDE.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a takaró, nagyon ügyes vagy! Gratulálok! A kislányodhoz is! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűséges. A minták engem is érdekelnének. ;)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörü!!! Nagyon illik még kislány szobába is :)

    VálaszTörlés